krónikus betegség

Megmutatjuk, hogy kikre nagyon veszélyes a koronavírus Magyarországon

2020. április 14. 11:29 | Hornyák József

Megmutatjuk, hogy kikre nagyon veszélyes a koronavírus Magyarországon

Hetek óta azt halljuk az operatív törzs tájékoztatóin, hogy a jelenlegi információk alapján kik vannak a legnehezebb helyzetben az új koronavírus-járvány miatt. Gyűjtésünk alapján magyarok milliói lehetnek veszélyben az új koronavírus miatt, ugyanis nem csupán az idősek számítanak veszélyeztetettnek, hanem a tartós betegségben szenvedők is. Alapforgatókönyvünk szerint potenciálisan 4,5 millió magyar kerülhet súlyos vagy nagyon súlyos állapotba, ha megfertőződik a koronavírussal. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a legrosszabb kimenetellel kell számolniuk, hanem azt, hogy súlyossá válhat a betegség, és könnyen kórházi, illetve intenzív osztályos kezelésre szorulhatnak. A szám azért ilyen magas, mert bár sokszor halljuk, hogy leginkább az idősekre és a betegekre veszélyes a vírus: Magyarországon sok az idős és még több a beteg ember. Amennyiben rosszabb az egészségi állapot az általunk feltételezettnél, akkor akár 5 millió honfitársunk is veszélyben lehet, a jobb egészségi állapot pedig kb. 500 ezerrel csökkenti a potenciálisan kórházi vagy intenzív osztályi kezelésre szorulók számát az alapforgatókönyvhöz képest. A járványt tehát azért is érdemes lassítani (lapos járványgörbe), mert az idősek mellett a nem idős, de beteg emberek száma is jelentős. Természetesen a szigorú szabályokat, óvintézkedéseket nemcsak az időseknek és a betegeknek, hanem mindenkinek be kell tartania, hogy elkerülje a betegséget, és így ne is adja át senkinek. Azt is hangsúlyozzuk, hogy nem vagyunk orvosok, csupán a rendelkezésre álló adatok alapján próbálunk becslést adni arra vonatkozóan, amiről nap mint nap szó van.

A maszk helytelen viselése a koronavírus ellen kifejezetten kockázatos lehet a tisztifőorvos szerint

2020. március 31. 11:51 | Portfolio

A maszk helytelen viselése a koronavírus ellen kifejezetten kockázatos lehet a tisztifőorvos szerint

A koronavírus-tájékoztató oldalon ezentúl információt kapunk az elhunyt betegekről, így a nemük és koruk mellett tudni fogjuk, hogy milyen egyéb krónikus betegségben szenvedtek. Az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy a maszk használatának csak akkor van értelme, ha helyesen viseljük azt, ellenkező esetben kifejezetten kockázatos lehet. Azt is megtudtuk, hogy a tartózkodási helyünket nem változtathatjuk a kijárási tilalom ideje alatt.

Sokkal több információt kapunk a magyar koronavírus-fertőzöttekről

2020. március 31. 09:18 | Portfolio

Sokkal több információt kapunk a magyar koronavírus-fertőzöttekről

A mai naptól az elhunytak adatait részletesebben közlik a hivatalos magyar koronavírus-információs oldalon. Így látható lesz a beazonosított koronavírus-fertőzéssel elhunytak kora és neme mellett az is, hogy a vírusfertőzés előtt is szenvedett-e már valamilyen krónikus alapbetegségben. A technikai átállás miatt néhány órára koronavirus.gov.hu honlap nem lesz elérhető - derül ki a tájékoztatásból.

Új területre lépett az LG, meg is vannak az első eredmények

2019. október 30. 10:24 | Portfolio

Új területre lépett az LG, meg is vannak az első eredmények

Világszerte már több mint 120 kórház és klinika használja az LG termékeit: közel felük az amerikai kontinensen található, hasonló a jelenlétünk Ázsiában is, míg Európában 21 egészségügyi ellátóhelyen vagyunk jelen - tudtuk meg Németh Gábortól, az LG területért felelős hazai illetékesétől, aki arról is beszélt, hogy miért előnyös a felhő alapú rendszerre való áttérés és milyen termékekkel bővítik medikai portfóliójukat.

Halálozás: Magyarország elképesztően nyomorúságos helyzetben

2018. szeptember 14. 14:10 | Portfolio

Halálozás: Magyarország elképesztően nyomorúságos helyzetben

Az Európában élő emberek legfontosabb életminőségi adataira is látványos térképeket találunk az Eurostat most megjelent Regionális Évkönyv 2018 kiadványában. Elég csak a krónikus betegségekkel és rákos megbetegedésekkel összefüggő halálozási rátákat megnézni. Magyarország mindkét tekintetben szomorú teljesítményt tud felmutatni.

Részletes keresés